Mivel poéták ezreit űzted

,,Sajnos nem jutottam sokkal tovább.

Ezen a napon inkább a halál körül forog minden,és az én agyam vonalai is . 

nehezen írtam kedves sorokat,miben nem lelkem tüze égeti tenyerem peremét...,,

2. rész

Hangod hallatára kinyitom pillám.
És te felettem állsz, szemem pillantása megakad búja mosolyodon.
Mivel poéták ezreit űzted a mély verem fogságába örökre.
Gyönyörűnek látlak, és csodád felé vágyódnak karjaim!
Abban a percben tudtam én!
Te leszel, életem tavaszán a végzet.
De hát kietlen tavasz volt ez,  mámorban kegyvesztett engem élet.
Ám bár be kell, hogy valljam, gyönyörű halálom lett.
Felsegítettél, és akár az elsők úgy egyenesedtem ki.
Bársonyos hangodon kérdezted,hogy vagyok?
Kit tisztelhetsz, ezeken a remegő lábakon?
Habogtam és dadogtam csak, többre nem volt képes ajkam.
nevemet se tudtam!
Hiszen abban a percben, fényedben minden a feledésbe merült.
Csodállak, és csodának hívlak, mert csoda vagy te ebben a világban. 

Félig vakultan

Gondolok rád

Gondolok rád, de közelségedtől kétségbeesek. 

Szívem hangos a vágytól, de elmém mégis tiltakozik. 

Hiszen tudom, az érzéssel pusztulok. 

Bűnös az, akinek a szerelem büntetés. 

És bár halálosan remegek, mégis remélem. 

Szívem végleg egyszer elcsendesül. 

Szeretnék szeretni, de lelkem béklyók között haldokol. 

Láttam a bitó kegyetlen arcát, 

S higgy nekem, benne volt a pokol. 

A kín, rémület, s lelkem testemből kiszaladt. 

Sokszor haltam ebben az életben, 

De aki véget vetett ennek, az volt a legirgalmasabb.

Félig vakultan

Itt ülök, félig vakultan. Öreg

gyertyám is pislákol már csak.

Fényénél, betegséggel küszködvén,

érdes kezemnek diktálom fránya

életem. Szavaim alatt végleg

megroppantam. Pedig csak életem

részeit akartam papírra vetni.

S lelkem zabolátlan haragját,

rabigába hajtani. De most már tudom,

balgaság volt elmém torzszülötteire hallgatni.

Kusza álmok hálójában életet teremteni.

Balgaság volt mindez.

Hű barátomhoz

Te, ki a fényt úgy vágytad.

Káprázat volt a szemnek, a mindenség örök körvonala.

Élő test, mely a napsugaraiban fogant.

S az éj közeledtével hullott porba.

Érezni, látni, hallani, s egyszer szerelembe esni?

Mérge már nem bántja szíved.

Nem taszít nyomorba egy perce sem.

Hű barátom, lelj békét a feltámadásig!

Néma sírodra omolván, titkot súgok testednek.

Én irigyellek ott a csend mélyén.

Mert már soha nem fogod megtudni, mi

szégyen itt emberként létezni.

Elmém után életem

Nekem ez az élet, vigasztalásul már nem szolgál. 

Higgy szavamnak, semmit se ér már. 

Számolom napjaim, mik oly rég elmúltak. 

Tudom az élet, nem állhat már utamba. 

Fáradt pillám lehunyom, hóhér közeleg. 

Nyakamba akasztja a hőn áhított kötelet. 

Végre! Életem a bitónál várt évekig tébolyultan. 

Elmém után életem, szállott végleg tova.