Múzsa teremti a férfit !
Emlékszem, már láttalak!
Nagyon régen és nagyon messze, de még milyen messze!
Nem tudtam a neved, talán nem is volt neked.
De emlékszem, hogy akkor milyen szomorúan .
Váltam el tőled, és láttalak utoljára!
Évek sétáltak el és engedték el kezem.
Emlékeimből, bocsáss meg nekem szívem, de lassan elfakultál
Arcképed az álmaimban, lassan elhomályosodott.
Fénylő hajad, bársonyos vállaid íve, elsuhant.
Bevallom bánom, hogy akkor nem rohantam utánad!
Ragadtalak volna el, az élét sötét erdejéből!
Mert most, újra izgatottam ejtem a neved ki.
Egyre jobban reszketek, tekinteted láttán.
Mert már tudom, te vagy a sokból az az egy!
Ki ifjúságom bolondságából, férfit teremthet!
Hidd el nekem szívem, nincs minden veszve!
Mert ami egy kicsit is elveszett, most újra érzem!
Újra itt vagy velem, és újra itt élsz bennem!
Minden nem hozzád szólt szavamban.
Minden levelemben, mit nem mert kezem elengedni.
Az egész életemben, mit nélküled éltem!
Örök hódolattal !
