Drága hű eszményeim

Álmaimban nem létezik már az ősvény.

Sajnálom, de rég nem vezet vissza, már semmi se!

A köd karjaiba veszett, gyenge emlékezetem.

Drága hű eszményeim, mik megtörtek elmémben.

Velük a fény és a színek, hunytak ki végleg.

Bevallom, derengett nekem sok minden agyamban!

Rímek, csókok és illatok, mik felruháztak ihlettel.

Papirra vetettem mind azt, mit elmém, kezeimnek engedett.

De szavaim tiltakozván dadogtak, hangom mindig mozdulatában.

Este jön mindig, mert a nap is pihenni jár!

Bámultam a magányba, a felhőket messze fent.

Hogy tűnnek el, messze a végtelenbe.

Tudom elvesztem, mint az ember mögött az éden!

Tudata nélkül

Tudata nélkül

Kedvesem, hidd el nekem, megbocsájtanék én neked.

De a harag, amit kiváltottál belőlem, s velük eme érzések,

Még felfedezésre várnak csonka, együgyű életemben.

Teszem én ezt úgy, hogy minden perc fáj, se bennük az újdonság.

Ami nálam féktelen dühvel, s embertelen szorongással jár.

Azonban a továbblépésem nem képzelhető el ezeknek a tudata nélkül.

Nem megy nélküle

Vártam valakit, várok valakit, várok még mindig bárkit...

De ameddig csak várok és csak várok, az élet lepereg előttem.

Mert lehet, hogy egyszer eljön, de lehet, hogy soha nem ölelem át.

Mert lehet, hogy soha nem is járt nekem, vagy csak elmém mondatta ki ajkammal.

Soha nem volt rá szükségem...

De akkor miért érzem, hogy ami eddig fal volt előttem, az most híd lenne lelkemnek,

Mert csak vele menne, érte tenném, mert nem megy nélküle.

,,Nyomorult egy látomás az én életem.

Régen eltűnt a reménynek,minden csillaga.

Mindegy,nappal van vagy éjszaka.

Valóság volt e , vagy ábránd.

Csupán egy délibáb ? 

Jelenemben és jövőmben,mi sem maradt nyomán......