Szeretlek

Szavaimat koldulóm minden elhagyott utca sarkán
Mert tudom, mostan másnak kellene jönni
Olyan Férfiúnak ki, szebbet tudd nálam közölni
Ki nem dadog akkor, mikor szemed rá vetül


Dicsérlek hát kedvesem, halálom napjáig
Mert a te személyed, a szívemből kiszakadt vágy
Halljad hát hálám, mert trombiták szava szól
Mikor csönd van, és csak rád, gondolok


Hódolok hát neked, elhunyt művészek álmaival
Mert múzsámként írok én most te hozzád
De csókommal ölellek este az alkonyban
Karjaimmal dédelgetlek minden hajnalomban


Bocsásson meg hát nekem a valóság
Mert tündöklő fényed, mi lelkemnek földöntúli
Szebben, és lelkesebben soraim végére se tudok leírni
Méltó gondolatot, mi felérne veled


Csak annyit tudok még tenni, hogy ezt az érzést
Mit irántad érzek, csupa nagybetűvel szedem
Szeretlek !!!

Drága hű eszményeim

Álmaimban nem létezik már az ősvény.

Sajnálom, de rég nem vezet vissza, már semmi se!

A köd karjaiba veszett, gyenge emlékezetem.

Drága hű eszményeim, mik megtörtek elmémben.

Velük a fény és a színek, hunytak ki végleg.

Bevallom, derengett nekem sok minden agyamban!

Rímek, csókok és illatok, mik felruháztak ihlettel.

Papirra vetettem mind azt, mit elmém, kezeimnek engedett.

De szavaim tiltakozván dadogtak, hangom mindig mozdulatában.

Este jön mindig, mert a nap is pihenni jár!

Bámultam a magányba, a felhőket messze fent.

Hogy tűnnek el, messze a végtelenbe.

Tudom elvesztem, mint az ember mögött az éden!