Zene

Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szív. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 3., hétfő

Szeretlek és foglak is




Boldog voltam,és ezt e percig becsülöm
pedig lelkem minden vágya,némán húzódik a sarokban
lelkem ismét egymagában beszélget a csöndben
s komor órám ott falon,ismét megállva díszeleg

Remegek,mert már kályhám lángja nem melegít
Ajkamat a szerelem,többé nem perzseli
Csak a kín,mi élvezettel harapja szét
forrasztó forróság mi elmémet ,örök kárhozatra inti


Verseimet nem bánom,hiszen szavaim nem koholtak
Életemben és halálomban,senki meg nem vádolhat
Tiszta szavakkal mondom, hogy szeretlek és foglak is
Még ha most,gyűlölök mindent,mit életnek nevezek

Mert tudom,jajgatni fogok minden éjjel
mikor majd a magány gázol át a szívemen
De álmodni fogok veled,rólad
Ott is remegve ejtem majd, eléd lelkemet
Szívem hallgasd meg majd kérlek,kopogni fog mindig a nevedre 





2014. január 12., vasárnap

nem itta torkunk keserű borunk



 
Istenem, én hiszek te benned
Tudom jól, hogy tán még terved volt én velem
De soha nem adtál csókot, ifjonti énemnek
Tán ezért nincs már feladni valóm
Hiszen csak addig tudtak rólam
míg írtam, s valltam hiszek az életben

Nem adtam senkinek se a nevem
Soha de soha nem tartoztam senkinek
nem itta torkunk keserű borunk
Tán ezért vallom, az elmúlás túlontúl egyszerű
hiszen nem jár emlék, se hála énvelem

Hittem az életben, s tán valaki szeretett
Minden jogom meg van, hogy gonosz és keserű lehessek
Úgy halljak meg, hogy férgek tépjék ifjonti testemet
A mély veremben, nem leszek gond se teher senkinek se

De tán még is van, s volt  egy tartózásom
Mit most együgyű soraimmal se rovom le
Nem ismertek, nem szerettek, vallom ezt büszkén
De be vallom, én egyszer végtelenül szerettem

2013. november 13., szerda

Drága hű eszményeim

Álmaimban nem létezik már az ősvény.
Sajnálom, de rég nem vezet vissza, már semmi se!

A köd karjaiba veszett, gyenge emlékezetem.
Drága hű eszményeim, mik megtörtek elmémben.
Velük a fény és a színek, hunytak ki végleg.


Bevallom, derengett nekem sok minden agyamban!
Rímek, csókok és illatok, mik felruháztak ihlettel.
Papirra vetettem mind azt, mit elmém, kezeimnek engedett.
De szavaim tiltakozván dadogtak, hangom mindig mozdulatában.


Este jön mindig, mert a nap is pihenni jár!
Bámultam a magányba, a felhőket messze fent.
Hogy tűnnek el, messze a végtelenbe.
Tudom elvesztem, mint az ember mögött az éden!

2013. október 30., szerda

Bevallom elvesztem




,,Be kell hogy valljam,nem akartam írni.
nem találtam ihletet se akaratot magamban.
inkább aludnék,és végre pihennék.
szemem lehunynám ,és bárcsak máshol ébrednék.
életet akarok,s vele valakit aki engem is keres.
találj meg hát kérlek ...."

Álmaimba vissza ősvény, sajnos már rég nem vezet

Köd karjaiba veszett, gyenge emlékezetem 

Eszmények törtek meg elmémben
Velük fények, és a színek hunytak ki végleg 


Derenget nekem,sok minden agyamban
Rímek,csókok és illatok mik felruháztak ihlettel 
Papírra vettem mind azt,mit elmém engedett.
De szavaim tiltakozván dadogtak, hangom minden mozdulatában


Este jött mindig,mert a nap is piheni jár
Bámultam a magányba,a felhőket messze fen
Hogy tűnnek el,messze a végtelenbe
Bevallom elvesztem ,mint az ember mögött az éden


Félig vakultan



Gondolok rád


Gondolok rád, de közelségedtől kétségbeesek. 
Szívem hangos a vágytól, de elmém mégis tiltakozik. 
Hiszen tudom, az érzéssel pusztulok. 

Bűnös az, akinek a szerelem büntetés. 
És bár halálosan remegek, mégis remélem. 
Szívem végleg egyszer elcsendesül. 

Szeretnék szeretni, de lelkem béklyók között haldokol. 
Láttam a bitó kegyetlen arcát, 
S higgy nekem, benne volt a pokol. 

A kín, rémület, s lelkem testemből kiszaladt. 
Sokszor haltam ebben az életben, 
De aki véget vetett ennek, az volt a legirgalmasabb.


Félig vakultan

Itt ülök, félig vakultan. Öreg
gyertyám is pislákol már csak.
Fényénél, betegséggel küszködvén,
érdes kezemnek diktálom fránya
életem. Szavaim alatt végleg
megroppantam. Pedig csak életem
részeit akartam papírra vetni.
S lelkem zabolátlan haragját,
rabigába hajtani. De most már tudom,
balgaság volt elmém torzszülötteire hallgatni.
Kusza álmok hálójában életet teremteni.
Balgaság volt mindez.



Hű barátomhoz

Te, ki a fényt úgy vágytad.
Káprázat volt a szemnek, a mindenség örök körvonala.
Élő test, mely a napsugaraiban fogant.
S az éj közeledtével hullott porba.

Érezni, látni, hallani, s egyszer szerelembe esni?
Mérge már nem bántja szíved.
Nem taszít nyomorba egy perce sem.
Hű barátom, lelj békét a feltámadásig!

Néma sírodra omolván, titkot súgok testednek.
Én irigyellek ott a csend mélyén.
Mert már soha nem fogod megtudni, mi
szégyen itt emberként létezni.



Elmém után életem

Nekem ez az élet, vigasztalásul már nem szolgál. 
Higgy szavamnak, semmit se ér már. 

Számolom napjaim, mik oly rég elmúltak. 
Tudom az élet, nem állhat már utamba. 

Fáradt pillám lehunyom, hóhér közeleg. 
Nyakamba akasztja a hőn áhított kötelet. 

Végre! Életem a bitónál várt évekig tébolyultan. 
Elmém után életem, szállott végleg tova.