Légy átkozott !

Légy Átkozott ! 


Értem,és tudom jól ! 

Te voltál, ki megölted mámorom ! 

Egy szürke, bár csak emlékeznék, melyik borult napomon.

Karcoltad a verseim,elfáradt agyamba.

Közben éreztelek ,fájdalmam ölében ! 

Te voltál a borban, mi eltaposott a porban !

Mit adott az ég, szerény életemnek.

Azt mohon el is vetted ! 

Átkozott legyen a levegő, mi életben tart.

Hiszen te vártál a fényben.

 Közeledben lett minden rémisztő, és hithű az élethez.

Elborult és mezítelen szívemre,vöröslőn vésted be, a neved.

 Ébredtem, és te ott álltál ! 

Torkomra szorítottad mocskos kezed.

Megismertelek, hát végre! 

Ezen a napon, mit az élet került.

hol a bús őrületnek ívén, áldoztam fel mindent.

És indultam veled, indultam a halálba.

Szavaim kósza ütemére, verted csendesen a taktust.

De mikor megunod, csupán majd egyszer sújtasz, fejem peremére!

És kioltod, az örök fájdalmam az életem

Mit te gyötörtél, kényed kedved szerint.

Légy átkozott ! 

Félig vakultan

Gondolok rád

Gondolok rád, de közelségedtől kétségbeesek. 

Szívem hangos a vágytól, de elmém mégis tiltakozik. 

Hiszen tudom, az érzéssel pusztulok. 

Bűnös az, akinek a szerelem büntetés. 

És bár halálosan remegek, mégis remélem. 

Szívem végleg egyszer elcsendesül. 

Szeretnék szeretni, de lelkem béklyók között haldokol. 

Láttam a bitó kegyetlen arcát, 

S higgy nekem, benne volt a pokol. 

A kín, rémület, s lelkem testemből kiszaladt. 

Sokszor haltam ebben az életben, 

De aki véget vetett ennek, az volt a legirgalmasabb.

Félig vakultan

Itt ülök, félig vakultan. Öreg

gyertyám is pislákol már csak.

Fényénél, betegséggel küszködvén,

érdes kezemnek diktálom fránya

életem. Szavaim alatt végleg

megroppantam. Pedig csak életem

részeit akartam papírra vetni.

S lelkem zabolátlan haragját,

rabigába hajtani. De most már tudom,

balgaság volt elmém torzszülötteire hallgatni.

Kusza álmok hálójában életet teremteni.

Balgaság volt mindez.

Hű barátomhoz

Te, ki a fényt úgy vágytad.

Káprázat volt a szemnek, a mindenség örök körvonala.

Élő test, mely a napsugaraiban fogant.

S az éj közeledtével hullott porba.

Érezni, látni, hallani, s egyszer szerelembe esni?

Mérge már nem bántja szíved.

Nem taszít nyomorba egy perce sem.

Hű barátom, lelj békét a feltámadásig!

Néma sírodra omolván, titkot súgok testednek.

Én irigyellek ott a csend mélyén.

Mert már soha nem fogod megtudni, mi

szégyen itt emberként létezni.

Elmém után életem

Nekem ez az élet, vigasztalásul már nem szolgál. 

Higgy szavamnak, semmit se ér már. 

Számolom napjaim, mik oly rég elmúltak. 

Tudom az élet, nem állhat már utamba. 

Fáradt pillám lehunyom, hóhér közeleg. 

Nyakamba akasztja a hőn áhított kötelet. 

Végre! Életem a bitónál várt évekig tébolyultan. 

Elmém után életem, szállott végleg tova.