Szeretlek

Szavaimat koldulóm minden elhagyott utca sarkán
Mert tudom, mostan másnak kellene jönni
Olyan Férfiúnak ki, szebbet tudd nálam közölni
Ki nem dadog akkor, mikor szemed rá vetül


Dicsérlek hát kedvesem, halálom napjáig
Mert a te személyed, a szívemből kiszakadt vágy
Halljad hát hálám, mert trombiták szava szól
Mikor csönd van, és csak rád, gondolok


Hódolok hát neked, elhunyt művészek álmaival
Mert múzsámként írok én most te hozzád
De csókommal ölellek este az alkonyban
Karjaimmal dédelgetlek minden hajnalomban


Bocsásson meg hát nekem a valóság
Mert tündöklő fényed, mi lelkemnek földöntúli
Szebben, és lelkesebben soraim végére se tudok leírni
Méltó gondolatot, mi felérne veled


Csak annyit tudok még tenni, hogy ezt az érzést
Mit irántad érzek, csupa nagybetűvel szedem
Szeretlek !!!

Én itt,te ott ....

Én itt, te ott ! 

Kedvesem, levelem nem tudom hol is kezdjem.

De talán élek, a lehetőséggel és a legelején.

Mély lélegzetet veszek, és elmondom mi is nyomja lelkemet

Régóta nem írtam neked, nem voltam hű az emlékedhez.

Remélem sok mindent láttál, és csodáltál.

És a csillagok zenééit, te is dalolod már.

Bevallom, hiányzol, és vágyom rád.

Tudom, érzem, hiszen olvasom, hogy te is.

Minden leveleden ott pihen csókod mintája

Ami arcom kényeztette, áldottam azokat a perceket

Mint mikor, a partra mentünk, mit annyira szerettél

Összebújva néztük, ahogy a hajnal, darabokra hasad

Talán ez az a emlék, mi örökké lelkembe éget.

Ott ülni reggelig, és a nappal ébredni,látni téged ahogy ragyogsz

Bevallom mindig újra és újra szerelmes lettem beléd.

Ha hiszed kincsem, ha nem.

Ahogy ebben a percben is, csak te vagy szívem foglya.

S remélem, maradtam én is a te börtönöd foglya.

És tényleg sajnálom, hogy így alakult.

Te a világ egyik pontján, és én a másikon.

De mi még is küzdünk, és harcolunk.

Hiszen ott a fogadalom az ujjadon.

Mi két eskü, pecsételt meg örökkön örökké.

És nem akarom, hogy másnak valaha is kimond azt az egy szót.

Pedig tehetnéd, és minden jogod meg lenne hozzá.

Hiszen én itt, te ott.

És talán ezért nem írtam,sokáig.

Mert, azt akarom hogy boldog legyél,és csodáld a világot.

Úgy ahogy én láttalak, és szerettelek ! 

Tényleg sajnálom, tudom bolond voltam.

Egyedül dönteni kettő sorsról, a legnagyobb balgaság.

Remélem egyszer megbocsájtasz, és vissza írsz,

És újra csókod nyoma fogja díszíteni leveled peremét .

Férjed !!! 

Mikor először láttalak

,,Versem nem vezeti a valóság vonalait.

Csupán képzeletem,és elmém játéka.

Versem,prózám, több részből fog állni.

Egyedül árválkodni,remélem nem fog sokáig.

Minden tiszteletemmel, kérlek kedves olvasó!

Várj és remélj,jobbat vagy rosszabbat  .

Potsubay Tamás "

Első rész  

Mikor először láttalak, még a magány kolostorában laktam.
Mertem hinni, sorsom ennél már nem lehet mostohább.
Hiszen tudtam, üdvöm jelzi majd egy óra.
Minek hangjában, te majd ott vagy.
Emlékszem esett, és fejem nagy bánat nyomta!
Siettem oda, ahol csak a nyomor balladái viselik érzéseim.
Kicsiny utcám szögletén, ahol a madár is csak halni járt.
De te ott táncoltál, szűzen és mezítelenül
Látványod, olyan volt mint egy füstölő
Illata megrészegített, búval telt főm félre libbent.
Nem hittem szememnek, hiszen azt hittem álmodom!
Valaki netán , főmre mért egy pontos ütést,és a földre estem?
És csak elmém játszik velem, akár a macska az egérrel.
Hát álom lenne, kitudja?
De bárhogyan is legyen, búval telt arcom újra mosolyra akadt.