Négy falam között honolván, drága bús hangjaimmal
Megsúgom nektek, könyvet írtam szavaitokból
S könyvem fedelét, rátok zárom
Mert még mindig nem hiszem el, hogy sírtam össze ennyi
mindent
Hogyan hoztam létre egy szerető világot, miben annyi álmom
leledzett
De még is szavaitoktól, megerjedt az összes gondolatom
Volt nekem, mosolyom egyszer
Megénekelhettem volna nektek, de soha nem tettem
Helyette, Szemeimből csak egy könyv csordult lapjaimra
Lássátok, sírtam én eleget
Fájdalmam űzött az írásba, bele temetkeztem a jelenbe
Víg örömön, mi gyermekként csalt bele az életbe
Már elköszönt, és sűrű köddé vált
Egyedül hagyott, akár anyám egy homályos napon
Hát ez lenne a bánatom, ki verseimet elűzte a bitóra
Nincs már egy szív, ki az enyémmel pörölne soraimat láttán
Kérlek titeket, mit nem adnék, régi enyhítő bánataimért
Mert gyenge ifjúként állok itten, de vérrel verseimet eddig
soha nem bélyegeztem meg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése