Intsetek, és én boldogan megyek!
Kedves Barátom! Remélem elér hozzád hangom.
Mely úgy remeg, mint kezem e percben.
Újra érzem, fáj a múltam!
Mint mikor az élettel kerített össze az alkalom.
Fiatalságom, megannyi bolondságom, mikkel elmém játszott macska-egér játékot.
Kacagásom, mi úgy zengett, mint eső dobpergése az aszfalton.
Most mégis szívemben, víg álmaim sorvadnak.
Nyomor borával telt meg öreg kupám.
Felébredtem álmaimból, mert nem láttam már értelmüket.
Bús ifjú lettem, egy keserű magyar!
Néma szívemmel, mi egykor a nappal volt rokon.
Messze innen, túl a világomon, gőgömmel elvonultam.
Eltűnök térben és időben.
Hol szívem ketyeg, mint az órám, de az időt nem méltatja már.
Sóhajtok az éj leple alatt.
Akár a szél, ki téli napokon keresi a fák dicső koronáit, mit oly vadul dúlhat.
Nincs mit itt keresnem, elért irtózatotok!
Csillagok, kérlek, ti hívjatok!
Sugárzó fényetekkel intsetek, és én megyek.
Mint az öngyilkos a híd peremén, megáll és vár.
Intsetek, és én boldogan megyek!
Mely úgy remeg, mint kezem e percben.
Újra érzem, fáj a múltam!
Mint mikor az élettel kerített össze az alkalom.
Fiatalságom, megannyi bolondságom, mikkel elmém játszott macska-egér játékot.
Kacagásom, mi úgy zengett, mint eső dobpergése az aszfalton.
Most mégis szívemben, víg álmaim sorvadnak.
Nyomor borával telt meg öreg kupám.
Felébredtem álmaimból, mert nem láttam már értelmüket.
Bús ifjú lettem, egy keserű magyar!
Néma szívemmel, mi egykor a nappal volt rokon.
Messze innen, túl a világomon, gőgömmel elvonultam.
Eltűnök térben és időben.
Hol szívem ketyeg, mint az órám, de az időt nem méltatja már.
Sóhajtok az éj leple alatt.
Akár a szél, ki téli napokon keresi a fák dicső koronáit, mit oly vadul dúlhat.
Nincs mit itt keresnem, elért irtózatotok!
Csillagok, kérlek, ti hívjatok!
Sugárzó fényetekkel intsetek, és én megyek.
Mint az öngyilkos a híd peremén, megáll és vár.
Intsetek, és én boldogan megyek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése