Mindig írtam !

Nagyon sokat írtam mindig is.

Régi verseim zőme hibás,de soha se akartam átírni őket.

be mutatnak egy életet,egy kort..

mit átéltem,és be vallom és lássátok még mindig élek.

 

Mersz-e még angyalként ártani?

Szívem összes kihűlt dobbanásával köszönöm neked!

Hazug mosollyal tapostál mindig a szívembe!

Miért beszéltél mindig a hűségről nekem?

Emésztő gyötrelmem miért lett víz a lelkednek?

Miért csak a te emléked munkál az eszemben?

Kérlek, mondd meg, emléked hogy felejtsem el?

Miért beszéltél tengernyi vágyról, érzésről?

Miért állt jogodban eltaszítani mindettől?

Mered-e még ezeket az érzéseket a szádra venni?

Még mindig mersz csókkal fájdalmat okozni?

Igéző szemeddel kedvesen újra hazudni

Mersz-e még angyalként ártani?

Én visszafogom kezed

Álmaidban is harcolsz az emlékeiddel.

Visszatérő, átkozott rémálmok ezreivel.

Újra és újra látod, s átéled őket.

Bőrödön ugyanaz a kés váj sebet.

S mindig ugyanaz a hang szól közbe.

Mert én mindig itt leszek s vigyázni fogok rád!

Minden percben, órában s éveken át!

És ha éjjel mégis felébrednél, én itt leszek.

Bármi történjen, én visszafogom kezed!

Letörlöm könnyeid, s megsimogatom arcod.

S újból eléneklem neked azt a dalt, mitől elalszol.

2011. augusztus 25.

Fertőző gondolatok

Álmomban ott rejtőzött a halál.

Kísértet, míg az óra meg nem állt

Végtelen mezein, már teljesen egyedül

Emberből lettem porrá, hát ebbe került?

Számtalan lélek, elfelejtett baráti arcok

Kiket újra, ismét viszont látok

De a hangjukat még sem hallatják

Megvető tekintettel néznek rám

Látom a szemükben, gyávának tartanak

Amiért ők egész életükben öltek volna

Én azt eldobtam, egy gondolat alatt

Mély sebek, melyek az évek során elfertőződtek

Gyötrő kínok melyek idáig üldöztek

Évek fényképei melyet az idő összetépett

De még is egy-kettőt magamon viselek

Szoba mely minden álmom börtöne volt

Áthatolhatatlan ajtó, mely mindig előttem volt

Beletört kulccsal, zárt el előlem mindent

Hallgatózó falak, kik visszamondták verseimet

S kijavították minden egyes, kusza gondolatom

Ihletet nap mint nap, órákon át adtatok

De bocsássatok meg nekem, amit most teszek

Egyszer bocsássatok meg, Isten veletek

Vérrel írt, dadogó sorok

Depresszív, képszerű gondolatok

Elhalt lélek, gyerekes beteges elme

Remegő kezek, halva született könnycseppek

Utolsó vers, amit elnyel végleg az idő

Vers, ami a halállal lesz, lett egyenlő

Rejtvény egy versben, sorok között utalás

Egy szó, 5 betűből, amit biztos kitalálsz

Előző versszaktól eltérve, máshogy írni,

Beletörődni a sorsba, utolsó perceket kiélvezni

Álmomban éltem, most élve haldoklom

Remélem segítettem, s most már kitalálod

Egyszerű pár soros vers, csak szavak

Szavak, melyek érzelmet tartalmaznak

Egy-kettőt te is értesz, de a többit nem

Nem is fogod soha, mert nem értheted

Ez jutott, ez is marad meg örökre

Tetszik vagy nem, ez jutott nekem

Számtalan emlék, egyetlen egy vágásban

Vércseppek a padlón, örökre ott is maradnak

Mert nem kértem sokat, soha sem kértem sokat

Csak egy életet, egy embert, akit szívembe zárhatok

De még is pokol lett minden, de már vége

örökre befejezem, végleg a végére értem

Hinni már nem lehet

Élet, amit odaátról könnyebb, szebb.

Álmok, amik ott már nem ölnek meg.

Érzések, amik ott már nem kísértenek.

Szív, ami érez, de végleg halott lesz.

Soha többet nem dobban, egyet sem!

Halva született ötlet volt, ez az élet.

Pillanat lesz, de mégis örökké tart.

Elmúlik minden, de egy emlék mégis marad!

Csalódni egy életben, ami szépnek tűnt.

De mégis minden varázsa, hirtelen eltűnt.

Hiszen képes elmúlni minden hirtelen.

Még az is amit, szépnek hittél egyszer régebben.

De hinni már nem lehet, nem tudok.

Ítélj el, vess meg, ha gondolod.

Nekem sem ez volt, minden álmom!

És hiszed vagy nem, minden nap bánom!

De visszaforgatni, az időt már nem tudom.

Talán már beletörődtem, talán nem akarom?

Búcsúztam százszor, búcsúztam ezerszer.

Rengeteg búcsúlevél, elrejtve szekrényemben.

Most mégis előkerült mind, az összes.

S most bővül egyszer, még eggyel.

Mindig csak egyetlen egy lökés kellett!

Soha több, csak egyetlen egy, csak egy.

Minden percben, ezer könnycsepp

Minden percben, ezerszer halok meg

Mindig ezerszer, bánom meg ezt az életet

Minden percben, ezerszer adom vissza neked

Mert nekem soha többet, soha már nem kell

Kérlek, vedd vissza, kérlek, vedd vissza örökre

Két kezemben nyújtom át, az életem

Vedd vissza, vedd el tőlem végleg

Csak nyúlj érte, vedd vissza, ahogy adtad

Örökre tiéd, örökké maradjon nálad

Mert nekem soha többet, soha már nem kell

Kérlek, vedd vissza, kérlek, vedd vissza örökre

Mindig ezer levél, benne ezer sor

Minden egyes sorban, több millió ok

Több millió ok között, egy-egy szó

De a szavakból mondatok, végén a pont

Mert nekem soha többet, soha már nem kell

Kérlek, vedd vissza, kérlek, vedd vissza örökre

Hiszen mindennek, vége lesz egyszer

És ha most kell, akkor kérlek, legyen

Mert jobb soha nem lesz, soha nem lesz

Kérlek, engedj elmenni, legyen örökre vége

Mert nekem soha többet, soha már nem kell

Kérlek, vedd vissza, kérlek, vedd vissza örökre